Üdvözöljük az oldalon!

Az itt található néhány oldalon keresztül szeretnénk bemutatkozni Önnek, olvasónak.

Szeretnénk megismertetni a hitünket, a gyülekezetünket, egyházunkat.

Reméljük, hogy áldásos lesz az az idő, amit itt tölt, és bővülhet a rólunk kialakult képe.

Gyülekezetünkről mint Krisztus gyülekezetéről szólunk, melynek rendeltetésszerűen két fő feladata van:

  1. A Krisztusban hívő emberek megszentelt közösségének ápolása, fenntartása, a lelki-szellemi növekedés munkálása.
  2. Szolgálat, az evangélium hirdetése és szolgáló szeretet embertársaink iránt.

Szabó Zsolt és Mike Ildikó menyegzője Szilágynagyfaluban

zsolt&ildiko.jpg

Szigetszentmiklósi menyegző a Szilágynagyfalui Baptista Imaházban.

Az IGEN kimondásának pillanatai.

Somogyi Alexa megérkezett

Alexa3.jpg

Szeptemeber 26-án, szombaton este 3/4 8-kor megérkezett Alexa, Zoltán és Márta második gyermeke. Nem kellett sokat várakozni az érkezőre, mert csak fél 5-tól 3/4 8-ig készülődött, aztán belépett ebbe a világba a kis jövevény.

3,87 kg-mal és 54 cm-rel határozták meg az adatait a szülőszobán.

Anyuka is, a baba is jól vannak, várhatóan 30-án el is hagyhatják a kórházat.

Hálaadás gazdasági válság idején

halaoltar2.jpg
Méltó az Úr, a mi Istenünk, hogy ünnepi alkalommal is kifejezzük iránta hálánkat és tiszteletünket, mert hűséges szeretetével gondot visel rólunk.

A hálaünnep ideje: 2009. október 4.

de. 9.15-től imaóra, majd 10-től és du. 2-tól órától istentisztelet

Igét hirdet: Gerzsenyi Sándor költő-lelkipásztor

 

Családi délután

csaladi1.jpg

Családi délutánra hívunk minden érdeklődőt

 

A gyülekezetben működő Házasok Csoportja előkészítésében kerül megrendezésre a meghirdetett családi délután.

Őszi ünnepi időszak a gyülekezetben

osziunnepek1.jpg

Október az ünnep, a hálaadás, Isten magasztalásának különleges alkalma a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezetben

Minden istentiszteletünk egyban hálaadás is Istennek a gondviselésért, a kegyelemért, a mindennapi ajándékaiért, múltért, jelenért és jövőért.

Surányi Barna és Lantos Judit menyegzője

barna&judit.jpg
Menyegző a gyülekezetben

Szeptember 5-én Surányi Zalán Barnabás és Lantos Judit menyegzője volt az imaházunkban.

 

Jobbágy Józsefné testvérünk az Úrhoz költözött

 

Jobbagyne2.jpg
Jobbágy Józsefné (Farkas Ibolya) testvérünk váratlanul, de reménységünk szerint nem felkészületlenül elhagyta e földi világot, amikor 2009. június 20-án Megváltó Urához költözött.

400 éves az újkori baptista misszió

amsterdam.jpg
Július 24-26-án jelentős ünnepei összegyülekezés lesz Amszterdamban, az újkori baptista misszió 400 évvel ezelőtti kezdeteire emlékezve.

400 év baptista misszió, 400 év Krisztus szolgálatában. Kívánatos párhuzamok. Célunk, motivációnk, imatémánk, hogy így legyen.

Pinokkió napi előkészületek

pinokkio2.jpg
Pinokkió nap május 23-án, 14 órától.
(A neves nap elnevezése mögött fontos a jelmondat, amire emlékeztet a Pinokkió név: "Te is megváltozhatsz!")
 
Szeretettel emlékeztetjük testvéreinket, hogy 23-án ismét ökumenikus találkozónk lesz a Kéktón.

Mint az előző években is lenni szokott, a sok egyéb program között id

Tiszteletadás és köszöntés

emlekplakett.jpg

Tiszteletadás és köszöntés címen olvashatunk egy rövid beszámolót a "Gyülekezeti tagok/Elöljárók" menüpont alatt. 2009. május 10-én a délutáni istentiszteleten a gyülekezet frissen választott elöljárósága köszöntötte és emlékplakettel ajándékozta meg az előző időszakaiban szolgáló elöljáró testvéreket.