Igei üzenet
Életidőnk része Isten kegyelmi korszakának. Mielőtt véget érne e korszak, Isten szeretettel fordult felénk, emberekhez, amikor elküldte közénk a földre Jézus Krisztust. A világkorszak utolsó óráiban járunk, és ezekben a vég előtti „percekben” még mindig hangzik a kegyelmi hívás: „Béküljetek meg az Istennel!”
Mi emberek vagyunk, és bűneink tagadhatatlanok. Lelke mélyén – őszinte pillanataiban – talán minden ember érzi ezt. Ezért van sok magyarázkodás, álarcok felvétele, kényszeres cselekvés, bizonyítási kényszer stb. Persze, világos, ezek a pótcselekvések mit sem változtatnak Isten előtti megítélésünkön. Pedig nekünk, bűnös embereknek oda kell állnunk a Bíró elé, és jaj annak, aki ott, az Isten előtt bűneivel megterhelten fog állni.
A megbékülés lehetősége Jézus Krisztus szeretetéből eredően adatott nekünk. Bűneinkért magára vállalta a büntetést, és mindaz, aki hisz benne, az ő áldozatának érvényességében, e hite által él, mert bocsánatot nyert. Erről az emberről ugyanis levette Isten a bűnbocsánat által a bűn nyomasztó terhét, ezért lelkében szabad.
Modern korban élünk, és nagy tömegek fordultak el Istentől, ezért nem ismerik a kegyelem üzenetét, az evangéliumot. Sokan úgy halnak meg, hogy nem tudhatták meg: Isten szívében megbékült az emberrel. (Olvasd: 2Kor 5,16–21!) Mi ezt hirdetjük. Gyülekezetünk küldetése a tanúskodás, hogy szavainkkal és életünkkel Jézus Krisztusról szóljunk.
Szeretettel bátorítunk minden érdeklődőt, hogy alaposabban nézzen utána, keresse, találja meg az Isten kegyelmének üzenetét, mely ma még minden ember számára elérhető!
Gyülekezetünk minden Istent kereső számára nyitva van. Szeretettel fogadunk minden érdeklődőt, és készek vagyunk a kapcsolatfelvételre, a közösség elmélyítésére.
Lukács Tamás lelkipásztor