Adventi kézműves foglalkozás
Szeretettel hívunk minden családot, egyedül levőt és minden érdeklődőt a gyülekezetünk Házasköre szervezésében megrendezésre kerülő adventi kézműves foglalkozásra, melyben közösen készülhetünk az adventi ünnepekre.
A készülés lelki és tárgyi dolgairól:
Advent üzenete: Krisztus visszatér, és erre készülnie kell minden embernek. Az első jövetelére nem készült fel az emberiség. Valami pótolhatatlan lehetőséget mulasztott el ezzel a világ. Jézus közénk jött, de az emberek fel sem ismerték, sőt kezet emeltek az Isten Fiára, és megölték. Jézus nem állt ellen az erőszaknak. Viszont ígéretünk van, hogy ismét visszatér, de ezúttal nem gyermekként, hanem a mindenség hatalmas uralkodójaként mint ítélőbíró. Ez a hír készülésre szólít fel bennünket: jobbítsuk meg útainkat, éljünk Isten és ember iránti szeretetben és szentségben. Nem elvenni akar bármit is tőlünk, hanem a Teremtő szerinti életformára kíván alakítani, átformálni bennünket.
Az adventi készülés másik része a családi alkalmak, örömök előkészítése. Ünnepi díszek, koszorúk, asztaldíszek készítése, tésztakészítés, szóval, kinek mi fontos, mivel készülne leginkább az ünnepre, azt teheti közöttünk.
A koszorúk és díszek alapanyagát mindenki saját beszerzése és ízlése alapján is hozhatja (gyertyák, díszek stb.), de a Házaskör is készül néhány kellékkel.
Részvételi díjat nem szedünk, de a felhasznált anyagok költségéhez hozzájárulást elfogadunk, melyet a helyszínen egy kihelyezett perselybe lehet majd bedobni.
Néhány szendvics, tea és jó beszélgetés mellett készüljünk együtt az ünnepre!
Mindenkit szeretettel hívunk, gyülekezettől, felekezettől vallási elkötelezettségtől függetlenül.
Szívesen fogadjuk a gyermekeket is. Ha kellő számban érkeznek gyermekek, foglalkozást is szervezünk számukra, illetve lehetőséget biztosítunk arra, hogy szüleikkel, kísérőikkel együtt dolgozhassanak.