Jobbágy Józsefné testvérünk az Úrhoz költözött

 

Jobbagyne2.jpg
Jobbágy Józsefné (Farkas Ibolya) testvérünk váratlanul, de reménységünk szerint nem felkészületlenül elhagyta e földi világot, amikor 2009. június 20-án Megváltó Urához költözött.

 
Pillantsunk vissza kedves testvérnőnk életére!
Farkas Sándor és Makai Margit egyszerű, dolgos gazdálkodó házaspár családjában született Ladánybenén, 1932. május 3-án. Szinte még gyermekként, 16 évesen, az életre felkészületlenül élte át édesanyja halálát.
Jobbágy Józseffel Ladánybenén kötött házasságot 1953. január 17-én, melyből 1955-ben egy gyermekük született, Ibolya, aki az utolsó percekig szeretettel és hűséggel gondozta idősödő édesanyját.
A fiatal kis család hamarosan Szigetszentmiklósra költözött, és itt folytatták életüket.
Testvérnőnk életében üdvös változást megtérése hozta, mely okból 1955 júniusában Krisztust Úrnak és személyes megváltójának vallva bemerítkezett és a helyi baptista gyülekezetnek tagjává lett, összesen 54 éven át.
Jobbágy József, a férj 1986-ban meghalt. Így testvérnőnk 54 éves korától, tehát 23 éven át élt özvegységben.
Példa volt előttünk az Úrhoz és a gyülekezethez való ragaszkodása, hűséges imádkozó élete. Nagyon szerette hallgatni az igei üzenetet. Rendszeresen imádkozott a szolgáló testvérekért. Mozgása azonban az utóbbi években elnehezült, de ez sem akadályozta abban, hogy kerékpárjával eljöjjön az imaházba. Eshetett eső, hó, Ibolya néni nem maradhatott el. Szinte a halála előtti utolsó egy évig tette ezt mindannyiunk csodálatára. Aztán végül autóval hozták el a gyülekezet tagjai, de minden közösségi alkalomért hálás volt Istennek, és áldotta Őt, hogy hallhatja az Ige üzenetét.
Most, hogy elment Megváltójához bizonyosak vagyunk abban, hogy az Úr békessége veszi őt körül.
 
Temetésére 2009. július 3-án 15 órakor kerül sor Ladánybenén, a férje melletti sírhelyen.