Még egyszer május 3.-i vasárnapról
Szeretettel tájékoztatjuk testvéreinket, hogy május 3-án délelőtt úrvacsorai istentiszteletünk lesz. A gyülekezeti tanácskozást nem ezen a napon, hanem május 10-én, a de.-i alkalom végén tartjuk.
Viszon 3-án, du. 3 órától elöljárósági tanácskozás lesz, melyen a vezetőség a gazdasági válság hatásaival foglalkozik, megvizsgálva, miként érínti az a gyülekezet tagjait.
E helyen is örömmel számolunk be Istennek hűséges szeretetéről, melyet megmutat gyermekei iránt: azok a testvéreink, akik az utóbbi hetekben elveszítették munkahelyüket, egyetlen napot sem töltöttek munka nélkül, mert ahogy befejeződött a munkájuk az egyik helyen, másnap felvehették a munkát az új helyen. Mindezek serkentsenek bennünket arra, hogy még nagyobb bizalommal hagyatkozzunk Istenre, és arra, hogy félelem nélkül nézzünk előre - ahogy az úri imában is elmondjuk: "mert tiéd az ország, a hatalom és erő"! Isten kezében tartja gyermekeit.