Gyülekezeti tagok

gyuli27.JPG
A baptista gyülekezetek hitvalló gyülekezeti formát valósítanak meg. A baptista szülők gyermekeinek is szükséges a megtérés. A gyülekezeti tagságba beleszületni nem lehet, csak megtérés és újjászületés alapján lehet tagja valaki a gyülekezetnek, azaz a Krisztus-testnek. Ezért Krisztus evangéliumát hirdetjük, és embereket hívunk, hogy legyenek Jézus Krisztus tanítványaivá.

Mindezzel együtt gyülekezetünkben a tagság önkéntes döntésen alapul. Hitünknek és ősi gyakorlatunknak megfelelően azok a hitvallók lesznek a baptista gyülekezet tagjai, akik Krisztus áldozata alapján új emberré lettek (újjászületett hívők), hitüket megvallották, személyes döntésük alapján bemerítkeztek. Ők alkotják a hitvalló gyülekezet. Egységünket a Jézus Krisztussal való közösségre alapozzuk.

urvacsora2.jpg
A gyülekezet minden hónap első vasárnapján közös úrvacsorában emlékezik az Úr szenvedéseire, áldozatára, ami által Isten családjához tartozunk.

 

 

 

 

 

 

Elöljáróság

A Szigetszentmiklósi Gyülekezet elöljáróságát 4 éves ciklusokban megújítja.

A folyamatban levő elöljárósági ciklus 2009. március 1-től kezdődött.

eloljarok09-13.jpg
Elöljáróink:

Lukács Tamás lelkipásztor

Surányi Imre gyülekezetvezető

Boltos Péter a gyermekmisszió felelőse

Debreceni Péter ének- és zenei vezető

Debreceniné Bereczki Katalin missziói vezető

Gere Pál gondnok

Kálmán István az ifjúsági misszió felelőse

Péter Gáspár általános elöljáró

Somogyi Zoltán liturgiai (istentiszteleti) felelős

 

Tiszteletadás és köszöntés

A gyülekezet frissen választott elöljárósága fontosnak érezte, hogy kifejezze szeretetét és megbecsülését az előző időkben szolgálatot teljesítő elöljáróelődök iránt. "Nem feledkezhetünk el a múlt nagy tetteiről és hűséges szolgálatairól" - vallják a jelenleg aktív szolgálatban állók.

emlekplakett.jpg
A tisztelet és megbecsülés kifejezésére készíttetett az elöljáróság egy emlékplakettet, melyen gyülekezetünk jelmondata mellett az elöljárók neve, szolgálati időszakának évszámai is megtalálhatók.

A köszöntés ünnepi alkalmára 2009. május 10-én, az anyáknapi istentisztelet előtti percekben került sor. Az előző gyülekezetvezetőt a jelenlegi, a többi elöljárót pedig társaik névsor szerint köszöntötték.

Isten tegye alkalmassá a szolgálatában állókat a hűséges, megbízható szolgálatra! Akik pedig jelenleg más területen fejtik ki tehetségüket, végezzék ott is áldással!

 

 

 

 

 

Nekrológ

cs-szabone2.jpg
cs-szabone2.jpg
Cs. Szabó Bálintné - született Szabó Mária - életére emlékezünk, aki 90 évet kapott Urától a földi küzdelemre, melyet megtérésétől élete utolsó pillanatáig Krisztus-hitben töltött el. Hűséges volt Istenéhez és hűségesen ragaszkodott gyülekezetéhez.

Nőtestvérünk Szabó István gazdálkodó és Becz Zsófia házasságából született 1919. március 10-én, Szigetszentmiklóson.

Születése szerint (a családi háttér alapján) reformátusnak keresztelték.

Fiatalon, alig 17 évesen férjhez ment Cs. Szabó Bálint helyi gazdálkodóhoz. Házasságukból három gyermek született: Mária, Jolán és Bálint.

25 éves korában, 1944. július 2-án 21-ed magával Bretz Vilmos helyi lelkipásztor által bemerítkezett, vallást téve hitéről. 65 éven át volt a gyülekezet tagja. Hitben nevelte gyermekeit, unokáit, dédunokáit. Testvérnőnk számára első volt a gyülekezet, melyet misszióadományaival is rendszeresen támogatott. Olyan nagy volt benne az elkötelezettség és a szeretet gyülekezete iránt, hogy amikor a magas téli fűtésszámla miatt nem maradt elegendő pénze a misszióadományra, kölcsönkért, hogy amit odaszánt, azt oda is adhassa. Önként, szíve indíttatásából tette ezt. Élete példa mindannyiunk számára.

2005. szeptemberében elesett, csonttörést szenvedett. Azóta korlátozottá vált a mozgása, pedig számára a munka volt az élet, a minden. Nehezen viselte a mozgáskorlátozottságot.

Halála előtt mintegy 10 hónappal üzente lelkipásztora által a gyülekezetnek, hogy "Addig járjanak a gyülekezetbe, amíg lehet, amíg tudnak mozogni!" - Az időskor kiérlelt bölcsessége szólalt meg e mondatban, az ő kedves beszédében is.

Betegsége idején családja nagy áldozatvállalással gondozta.

2009. május 5-én, nem sokkal 14 óra után csendesen, békességesen eltávozott közülünk. Hitünk és reménységünk szerint Megváltója vigasztalását élvezi, akit mindvégig szeretett.

Búcsúznak tőle:

Gyermekei: Mária, Jolán és Bálint

10 unokája, 15 dédunokája

Veje, menye és rokonai

Szomszédai

és a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet tagjai.