Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

1.

Csodálatosak a bennünk lakozó lélek dolgai. Olykor olyan megnyilvánulásai vannak, amit nem tudunk megmagyarázni, mert rejtetten, legbensőnkben vannak – egyszerre csak előtörnek. Meg nem magyarázható módon. Ilyen az öntudatlan állapotban elmondott ima is.

 

Két imáról írok most, amelyek ilyen rejtett, benső állapotból törtek elő.

 

A sokak által tisztelt Bretz bácsi nekem mondott bizonysága szerint, olykor éjszakákat betöltően imádkozott térdein a gyülekezet tagjaiért név szerint is.

Azonban idős korában, nyugdíjasként súlyos memóriazavarai lettek. Állapota súlyosbodása miatt végül is kórházba került. Betegsége utolsó stádiumában már öntudatlan volt, aztán a kórházban meg is halt. Halála előtt – ahogy a kórházi ápolók elmondták – öntudatlan állapotban is imádkozott. A betegápolók nagyon csodálkoztak az imádkozó emberen, mert általában az ilyen állapotban lévő haldoklók, rettenetes szavakkal káromkodnak, átkozódnak. És ez az ember imádkozott. Méltán csodálkoztak.

Sokszor elgondoltam: Bretz bácsi agyának sejtjei át-meg átitatódtak imával az Istennel való kapcsolata által, és még ilyen állapotban is ima tört elő lelkéből.

 

 

2.

Kórházban voltam, műtét után azzal a fájdalommal feküdtem, amely ilyenkor egy darabig meglehetősen bántja az embert.

Nemcsak én voltam így, hanem egy fiatal fiú is – nyolcadikos volt –, akit este tettek a mellettem lévő ágyra, közvetlenül gerincoperációja után. Amíg az altató csillapító hatása érvényesült a fiú még csendben volt. Hanem a hatás csökkenése után egyre jobban nyöszörgött, majd hangosan imádkozott!” Istenem…, nagyon fáj, jaj nagyon fáj, Istenem könyörülj rajtam…, könyörülj!”

Így imádkozott még egyszer-kétszer, míg végül az altató hatására elszenderült.

Reggel, amikor magához tért, megszólítottam, és emlékeztettem imájára. A fiú elég keményen letagadta, ő nem imádkozott, nem hisz Istenben.

Csodálkoztam, honnan hát az ima?

Csodálkozásom csak fokozódott, amikor az őt látogató szüleinek elmondtam fiuk imádságát, mert a szülők is tiltakoztak: az ő fiuk nem hisz Istenben, hitetlen.

 

„…de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja mi a Lélek gondolata…” (Róm 8,26–27).